Az elmúlt időszakban az Egyesült Államok és Irán között a kapcsolat egyre feszültebbé vált. Az elmúlt héten pedig a közel-keleti ország egy hadgyakorlatot is tartott, mely elég látványosra sikerült ahhoz, hogy a szakembereken kívül a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltse: többek között teszteltek földfelszín alól indítható ballisztikus rakétákat és katonai műholdat is, ezen kívül azonban tartogatott a hadgyakorlat egy sokkal konkrétabb üzenetet is, vagyis, hogy az iráni Forradalmi Gárda tagjai azt is gyakorolták, miként kell egy amerikai repülőgéphordozót megtámadni, és elfoglalni.

 

A Teherán-Washington közötti ellentét azonban korántsem újkeletű dolog, több évtizedes múltra tekint vissza. Ugyanakkor a kapcsolat igen komplexnek mondható, ahol a felek viszonya a béke és a háború végletei között ingadozott, hol az egyikhez közelítve, hol a másikhoz.

Irán és az USA kapcsolata, konfliktusának kialakulása röviden

Az Irán és az USA közötti kapcsolatokat a bipoláris korszaktól kezdve érdemes vizsgálni, ugyanis a 20. században a nyugati ország legjelentősebb közel-keleti partnere Irán volt. Azonban ugyancsak a 20. században fordult át Irán a legfőbb partnerből ellenséggé. Ez a fordult természetesen nem egyről a kettőre történt: 1953-ban egy CIA akció keretében döntötték meg a demokratikusan megválasztott Mohammed Moszadek hatalmát, miután az iráni államfő érdekei és céljai nem egyeztek meg az USA-éval. Moszadek helyére a nyugatbarát Reza Pahlavi sah került. A két ország viszonya aztán 1979-ben romlott ismét, mikor az iráni tüntetések következtében (mind vallási, mind világi tüntetés) elűzték Pahlavit (helyére Khomeini ajatollah került, és kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot), illetve elfoglalták a teheráni nagykövetséget, melyet egy hosszabb ideig elnyúló túszdráma is követett.

Ezt követte az 1980-88 közötti irak-iráni háború, melyben Washington Irakot támogatta, illetve szankciókat vezettek be Irán ellen (azonban, mikor a Hezbollah terrorszervezet Libanonban amerikai túszokat ejtett, az USA iráni segítséget kért, cserébe fegyvereket szállítottak az iszlám országba). 1988-ban egy amerikai hadihajó lelőtt egy iráni utasszállítót a Perzsa-öböl felett, megölve 290 civilt. 

Enyhülés végül 1997-ben történt, mikor Mohammed Khatami került Irán élére, ő ugyanis nyitottabb volt a reformokra, illetve Nyugat felé. A 2000-es évek azonban ismét váltzást hoztak a két ország kapcsolatában, mégpedig negatív irányban. 2002-ben ugyanis Bush elnök Iránt a "gonosz tengelye" országai (Irak, Észak-Korea) közé sorolta, mely közfelháborodást keltett az országban. 2002-től alakult ki egy új elem - illetve félelem - az Irán-USA kapcsolatban: a nukleáris képességek iráni fejlesztése. Az USA azzal vádolta Teheránt, hogy atomfegyvert készítenek, melyet az iszlám ország tagadott, így egy nagyjából tíz éven át tartó korszak kezdődött különböző ENSZ-ellenőrökkel, illetve Iránt sújtó szankciókkal, melynek egyik következménye lett az iráni fizetőeszköz, a riál értékvesztése.

Barack Obama és Hassan Rouhani. A két ország vezetése harminc év után először lépett kapcsolatba (forrás: asianews.it)

Enyhülést hoztak a 2013-2016-os évek, mikor is az új iráni vezető, Hassan Rouhani nyitottnak bizonyult a beszélgetésre Washingtonnal, illetve az amerikai elnökkel, Barack Obamával. Ennek eredménye lett az iráni nukleáris megállapodás, melyet végül 2015-ben írtak alá (Irán és az USA mellet az ENSZ BT. tagjai, illetve Németország is aláírta). Az alku lényege röviden abban állt, hogy Irán korlátozza a nukleáris fejlesztéseit, cserébe enyhítenek az országot sújtó szankciókon. 

Az újabb feszültségek a 2018-2019-es években jönnek, mikor Donald Trump felmondja az atomalkut. Az ellenségeskedést csak tovább mélyíti, hogy 2019-ben több olajszállító hajót is támadás ér a Perzsa-öbölben, illetve az irániak lefoglaltak egy brit hajót (az esethez hozzátartozik, hogy pár héttel korábban a britek foglaltak le egy iráni hajót, azzal indokolva, hogy a hajó Szíriába akart szállítani, ezzel megsértve az országgal szembeni nemzetközi szankciókat). 

Szolejmani likvidálása: hadüzenet?

A két ország közötti ellentétek 2020. január elején sodródtak kritikusan el, mikor az amerikai erők - Donald Trump elnök utasítására - egy rakétával kilőtték a Bagdadba látogató Kaszem Szolejmani iráni tábornokot, titkosszolgálati főnököt, akit sokan a térség "szürke eminenciásaként" is emlegettek. Ennek következtében január 3-án egy rövidebb fegyveres konfliktus robbant ki az USA és Irán között. Érdemes tudni, hogy Szolejmani likvidálása - tevékenységei miatt - már korábban is, mind George W. Bush és Barack Obama elnöksége idején is felmerült, azonban ekkoriban úgy ítélték meg, hogy ez az akció túl nagy kockázattal járna.

Az esetet követően sokan egy új, óriási méretű háborút vízionáltak, azonban a két ország közötti fegyveres konfliktusok igen hamar elültek. Az elhúzódó konfliktus kialakulásának hiánya több tényezőnek is betudható, de elsősorban talán az ország gazdasági helyzete az, ami meghatározó lehet az összecsapások gyors lecsengésében. Az ország gazdasága ugyanis küszködik, ez pedig belső társadalmi feszültségeket is generál. Irán gazdaságának akadozását két részre lehet bontani: a belső az egyre növekvő népesség ellátásának kényszere, illetve nehézsége. A külső pedig azon szankciók összessége, és következményei, melyeket az USA hozott. Ezek a korlátozások, a háborús feszültségek, illetve a koronavírus-járvány a GDP rohamos csökkenését eredményezte. Emellett pedig óriási hatással volt a társadalomra a riál inflációja is. Fontos még megemlíteni a a foglalkoztatottság/munkanélküléseg arányait is: Iránban a foglalkoztatottak aránya a teljes népességben 38,5%.

Iráni tüntetők tépnek szét egy amerikai zászlót Teheránban 2020. január 3-án, órákkal Kaszem Szolejmani likvidálása után (forrás: businessinsider.com)

Vagyis röviden: az országnak egyáltalán nem érdeke a belső nyomás mellett egy háborúba kezdeni egy másik, nálánál jóval erősebb országgal, mely valószínűleg végleg összeroppantaná a gazdaságot, ezzel a rezsim bukását, és polgárháborút okozva.

Felröppentek olyan hírek is, miszerint az USA jogtalanul likvidálta Szolejmanit. Ez pontosításra szorul, ugyanis: az USA gyakorlatilag saját magának engedélyezte, illetve tette lehetővé ennek a személynek kiiktatását. Mégpedig azzal, hogy az Egyesült Államok mind a Forradalmi Gárdát, mind a Szepáh-e Qodsz különleges alakulatot (amely erő az ISIS elleni harcban egyébként fontos szerepet játszott) a terrorizmust aktívan támogató szervezetnek minősítette, ezzel gyakorlatilag terrorszervezetnek titulálva mind őket, mind a vezetőjüket, Kaszem Szolejmanit is. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy Szolejmani támogatta több közel-keleti ellenálló mozgalom kiképzését, valamint terrorszervezetté nyilvánított csoportot, pl. a Hezbollah-t. Szolejmani ezek mellett számos támadást hajtott végre, illetve támogatott a környező országokban, illetve különböző csoportosulások ellen.

Azt viszont fontos kiemelni, hogy a támadást követően a vártnál sokkal jobban összezárt mind az iráni, mind az iraki társadalom is, követelve az USA katonai erőinek kivonását a térségből. Ez pedig arra utal, hogy az amerikai közel-keleti érdekeltségek még mindig célpontok, illetve, magát az amerikai jelenlétet sem sikerült az évtizedek alatt biztosítani, megszilárdítani. Tehát egy újabb háborúhoz nem vezetett az akció, de azt tisztán megmutatta, hogy Irán óriási fenyegetést jelent az USA érdekeltségeire, ezzel a térség új főellenségévé válva.

Iráni hadgyakorlatok

Július 28-án számolt be szinte minden médium az iráni hadgyakorlatokról. A közel-keleti ország hadgyakorlatának középpontjában két dolog állt: egy amerikai hadihajó megtámadásának és elfogalálásank gyakorlása (Nagy Próféta 14 fedőnévvel), valamint egy földfelszín alól indítható ballisztikus rakéta tesztelése.

A tengeri gyakorlatok a két ország kapcsolatát ismerve egyeseknek kétség kívül ijesztően hathatnak, azonban ehhez hasonló már többször előfordult, a térségben korántsem lehet szokatlannak nevezni, ehhez pedig hozzájárul az ellenséges viszony is. Így elmondhatjuk, hogy az események egyáltalán nem meglepőek, inkább mint provokációként lehet értékelni. Azonban a mellett sem lehet elmenni, hogy ezek a hadgyakorlatok, illetve a viszály a két ország között az egész nemzetközi hajózásra, és kereskedelemre is vezéllyel van a Perzsa-öbölben. Az öbölben az elmúlt években rendszeressé váltak az összetűzések az iráni és amerikai erők között (az amerikai fél többször is azt állította, hogy az iráni haditengerészet rendszeresen zaklatja az amerikai hajókat, miközben azok átkelni igyekeznek a szoroson). A Hormuzi-szoroson, az öböl egyetlen kijáratán halad át a világ olajszállítmányainak egyötöde, így a szoros fölötti fennhatóság megszerzése, illetve megtartása mindkét fél számára óriási jelentőségű. 

A hadgyakorlat második jelentős eseménye volt a ballisztikus rakéta tesztelése, mely egy nappal az amerikai hadihajó elleni támadás gyakorlása után történt. Az iráni fegyverarzenál jelentős mennyiségű ballisztikus rakétával rendelkezik, melyek hatótávolságai a legkülönfélébbek. Az is ismert, hogy Irán a partnereit is ellátja kis hatótávolságú rakétákkal, például a Hezbollah-t. Ugyan Irán legtöbb rakétája nem képes többezer kilométeres távolságokra (a legnagyobb hatótávolságú rakétájuk nagyjából 2500 km-es távolságra képes), azonban arra bőven alkalmasak, hogy az USA közel-keleti érdekeltségeit támadhassák, főleg, hogy ők rendelkeznek a Közel-Kelet legnagyobb rakéta-arzenáljával. 

Az iráni rakéta-arzenál tagjai (forrás: breakingdefense.com)

Ez az újfajta rakéta tesztelése pedig azért lehet jelentős, ugyanis a képesség, miszerint föl alól is lehetséges a rakéta inditása, jelentős előnnyel ruházhatja fel az országot a különböző hírszerző szolgálatokkal szemben.

Összegzés

Az ellentétek újbóli kiélesedése könnyedén hozzájárulhat ahhoz, hogy Irán, illetve az egész helyzet visszatérhet a 2015 előtti állapotokhoz. A történet azonban mint mindig, most is komplex, ugyanis jóllehet, Irán megint közelebb kerülhet az atomfegyverhez, azonban ők is kénytelenek lesznek valamilyen kompromisszumokat kötni, ha enyhíteni akarnak Trump úgynevezett "maximális-nyomásgyakorlás" politikáján, ezzel együtt az őket sújtó gazdasági szankciókon. A környező arab országoknak pedig szintén érdeke, hogy Irán jövőbeni katonai támadásait megfékezzék, és ellenőrizzék az ország törekvéseit. A helyzet tehát kétélű: mind Iránnak lépnie kell ahhoz, hogy enyhítsen a gazdasági problémáin, mind az USA-nak, ha valóban azt akarja, hogy a térségben a feszültség csökkenjen (amihez nagy valószínűséggel katonai erőinek csökkentése kellene, ezzel többé-kevésbé kihátrálva a Közel-Kelet átformálásából).

______________________________

a témával kapcsolatos további tanulmányok:

USA-Irán kapcsolata

Iráni nukleáris megállapodás

Irán gazdasága